A középkor kezdetén volt egy szörnyű betegség, a betegnek elhaltak az ujjai, a kezén is, a lábán is. Ezt a betegséget nevezték a Szent Antal tüzének. A betegnek egyetlen reménye, egy zarándokút volt Egyiptomba, Szent Antal sírjához. Ma már tudjuk, hogy a rozs kalászain élősködő gomba, az anyarozs, és az anyarozzsal fertőzött gabona lisztje okozta a betegséget…

Az anyarozsból a modern kémiai és gyógyszertani kutatások igen fontos és értékes gyógyszeranyagát állították elő (pl. méhvérzést csillapító, migrénellenes szer). Egészen természetes törekvés volt hát, hogy megkísérelték (abban a reményben, hogy újabb, hatásosabb készítményekhez jutnak) mind újabb és újabb, tisztán kémiai úton előállított vegyületek vizsgálatát.

A kémiai kutatások alapjául az a felismerés szolgált, hogy a természetes anyarozs-alkaloidok alap-építőköve, a lizergsav, könnyen volt más molekulákhoz kapcsolható. Így készítette el az egyik nagy gyógyszergyár, laboratóriumában, 1938-ban a már említett Hoffmann a lizergsav egyik származékát, a lizergsav-dietilamidot (amelyet az óta a szer kezdőbetűiből rövidítve csupán LSD-nek jelölnek). A szokásos állatkísérletekben az új vegyület nem mutatott olyan hatást, ami miatt érdemesnek látszott volna vele behatóbban foglalkozni, így hát félretették. Ekkor még senki sem tudta, hogy egy olyan vegyület született meg, amelyiknek az emberi tudatra szinte fantasztikus hatása lesz.

Ez csak teljesen véletlenül, 1943-ban derült ki. Ebben az évben Hoffmann a lizergsav-dietilamid-tartarát előállításával foglalkozott. Eközben egy sajátságos, az átmeneti elmezavarhoz hasonló, rövid ideig tartó kábulatszerű állapotba került, amit valamiféle mérgezésnek tartott. Akkor még nem tudta pontosan, hogy melyik anyag váltotta ki ezt. Naplójában azonban pontosan leírta az átélteket:

"1943. április 16-án délután, amikor ezen a témán dolgoztam, idegesnek éreztem magam. A fejemet nem tudtam forgatni, ezért korábban mentem haza a laboratóriumból. Lefeküdtem, és csakhamar delíriumos állapotba jutottam, amelyben különös ingerekkel teli víziókat láttam. Mivel bántott a fény, lehunyt szemmel feküdtem, és így fantasztikus arcokat láttam. Ezek élénk színekben kaleidoszkópszerűen váltakoztak előttem. Két óra múlva a delírium elmúlt."

"Megpróbáltam rájönni, hogy mi történt a laboratóriumban. Amikor visszamentem, megvizsgáltam a berendezést, s azt találtam, hogy azon valami kis repedés volt. Feltételeztem, hogy lizergsav-dietilamid-tartarát gőzöket lélegeztem be. Elhatároztam, hogy önkísérletet fogok végezni, annak tisztázására, hogy felfedezésem igaz-e. Nagyon keveset vettem be belőle."

A bevétel után ezt jegyezte le: "Enyhe szédülési érzés, izgatottság, a koncentráció képességének hiánya, látási zavarok és leküzdhetetlen nevetési inger. Írása ezután már olvashatatlan lett. Megkérte egyik kollégáját, hogy kísérje őt haza. Mivel háborús idők voltak, kerékpárral ment. Csakhamar úgy tűnt előtte az egész világ, mint egy elvarázsolt kastély tükörterme. Azt hitte, hogy nem halad előre, holott (mint kollégája utóbb elmesélte) rendkívül gyorsan hajtott. Otthon lefeküdt, írásra képtelen volt, s csak utólag rekonstruálta emlékezetből benyomásait. Erősen szédült, torz képeket látott maga előtt, az őt körülvevő kollégák arca groteszkül kifestett maszknak tűnt számára. Izgatottság és aluszékonyság váltogatta egymást, hidegérzés és egyes testrészeinek váltakozó bénulása jelentkezett. Szájában fémes ízt érzett, torka kiszáradt, úgy érezte, megfullad. Néha úgy tetszett, hogy kívülről szemléli saját magát, érthetetlen szavakat mormolva éppen kiabál. Jóllehet hat óra múlva lényegesen jobban érezte magát, de körülötte még sok minden hullámzott. A tárgyak arányai is állandóan változtak. A színek kellemetlenné váltak, bennük furcsa kék és zöld színek domináltak. Ha viszont lehunyta szemét, újra megjelentek az állandóan változó fantasztikus képek. Különös volt, hogy a hangok hatására megváltozott a képek színe. Minden hang, minden zörej egy olyan színes képet váltott ki, amelyik a hangnak megfelelt. Az éjszakát alvással töltötte, teljesen magához tért, de nagyon fáradtan ébredt.

Így született meg az LSD !

Az LSD majd mindegyik érzékszerv működésében súlyos zavarokat okoz, akárcsak a pszichés funkciókban is. Pupillatágulat, szapora pulzus és a vércukorszint emelkedése tapasztalható. Egy óra múlva színes, látási hallucinációk, félelmetes víziók jelentkeznek, a személyiség elvesztése vagy széthasadása, az időben és a térben való tájékozatlanság, majd erős izgatottság támadt. Igen gyakori, hogy LSD hatására az ember önmagát kívülről szemléli. Ez utóbbi jelenséget, vizsgálatai alapján egy pszichiáter így jellemezte: "A vizsgált egészséges önkéntesek úgy érezték, hogy önmaguk mellett állnak és saját magukat szemlélik."

Ezek a hatások nagyon hasonlatosak azokhoz, amelyet pl. a hasis, a meszkalin vagy általában a pszichotrop drogok csoportjába tartozó legtöbb anyag kivált. Csak éppen az LSD hatásai mindnél súlyosabbak, hosszabban tartanak… Ezen kívül, míg meszkalinból elég tetemes mennyiségre van szükség a hallucinációk kiváltásához, addig az LSD-ből a gramm ezredrészének egyötöde, elég hasonló lelkiállapot kiváltásához (!!!) Különösen veszélyes a méhen belüli magzatra, ha terhes nő szedi, a magzat csaknem mindig, súlyos agyi fejlődési zavarral születik meg (vízfejűséggel vagy teljesen fejletlen agyvelővel). Gyógyszertani hatásának a lényege, hogy az agykéregben megbontja a mozgató (ideg, izom) és az érzékelő funkciók közötti egyensúlyt.

Az első időkben, miután megállapították, hogy számottevő terápiás javallata nemigen van, s inkább kutatási, semmint gyógyítási célra lesz használható, nem sokat törődtek vele. Annál is kevésbé, mert a kísérletek során kiderült, hogy a klasszikus értelemben véve nem mérgező, s hozzászokást sem okoz. Azután, a század 60-as éveiben bekövetkezett a robbanás. Megkönnyítette ezt az is, hogy éppen a már elmondottak miatt semmi nem indokolta a szigorú ellenőrzést, hiszen úgy gondolták, szedése nem jár különösebb veszélyekkel…

A lavina nem is magával az LSD-vel indult meg, hanem a meszkalin-nal. 1960-ban egy Timothy Leary nevű amerikai pszichológus mexikói utazása során megismerkedett a pszilocibin hallucinogén, elsősorban vallási hallucinációkat okozó hatásával. Majd hazatérve megismerkedett az LSD-vel is. Attól kezdve annak prófétája lett, a szó szoros értelmében. Nemcsak lelki űrutazást ígért követőinek, hanem arról is biztosította őket, hogy az LSD segítségével újból megtalálhatják Istent, s jobban, békességben és békésebben fognak élni.

Ez még a pszilocibin vonatkozásában sem áll, pedig az (nem tudni, miért) elsősorban valóban vallásos hallucinációkat okoz, de semmiképpen nem igaz LSD esetében. Leary mindenesetre létrehozott egy vallási közösséget, amelyet IF-IF-nek nevezett (International Foundation for Internal Freedom, vagyis Nemzetközi Szervezet a Belső Békességért). A szervezet hamarosan feloszlott ugyan, de addigra már (elsősorban az Egyesült Államokban) elszabadult a pokol. Az LSD leginkább a fiatalok körében terjedt vihar gyorsasággal. Egyes pszichiáterek szerint azért, mert fiatalok között igen sokan érezték magukat, magukra hagyottnak, sokan pedig hajlamosak a misztikumra a befelé fordulásra. Ha ezekben a problémás időszakokban nincs mellettük a család vagy másvalaki, aki tud és akar is szilárd támaszt, segítséget nyújtani, akkor nyúlnak a kábítószerhez. Ehhez járul még természetesen a lélektani adottságaik miatti, kíváncsi és kísérletezésre hajlamosak tábora.

Ha azonban egy biztosan egészséges lelkű fiatal, csak kíváncsiságból, egyszer megpróbálja az "utazást'', "tripet", abból (szerencsére) nemigen lesz az LSD rabja. Az ilyenek nem igénylik a mesterségesen előállított, kémiai szerekkel kiváltott álomvilágot. Ellenkezőleg, hátrányosnak, terhesnek érzik.

Más a helyzet, ha a kipróbáló ember beteg, neurotikus vagy éppen beteg pszichéjű. De szívesen keresnek vigaszt az LSD-ben azok a fiatalok is, akik tanulmányaik során csődöt mondtak, s szégyellik, hogy nem alkalmasak annak a főiskolának vagy egyetemnek az elvégzésére, melyre vágyakoztak. Az LSD-re való rászokás a fiatalokat egyre negativisztikusabbá, egyre antiszociálisabbá teszi, mindinkább eltávolítja őket családjuktól, egyre inkább elhanyagolják munkájukat.

Az Egyesült Államokban mindennapos jelenség, hogy a hippiként békére, nyugalomra, csendre vágyók elkezdenek kábítószert fogyasztani, és a kezdetben ártalmatlan, piszkos, nagy szakállú fiatalokból néhány hét leforgása alatt, zavart elméjű, nemi erőszakot, gyilkosságot elkövető bűnözők lesznek.

Az LSD-ről tudni kell azt is, hogy a hallucinációk, a víziók nemritkán az utolsó adag bevétele után hetekkel is jelentkezhetnek (!) Egy orvosi szaklap közölte a következő esetet: "1969 nyarán egy fiatalember, akit ezzel kapcsolatban utaltak be az idegklinikára, kb. 8 nappal az utolsó LSD-adag bevétele után a nagyvárosi forgalomban az úttesten hirtelen hatalmas bikát látott meg maga, illetve kocsija előtt. Az utolsó pillanatban félrerántotta a kormányt, autója felszaladt a járdára, s szerencse, hogy sem ő nem sérült meg, se nem ütött el egyetlen gyalogost sem..."

A rendszeres LSD-szedés másik veszélye, hogy a drog hatása alatt nem gondolják át a bódulatban, hogy mit cselekszenek. Az LSD rabjai között különösen gyakori a szerencsétlenség és az öngyilkosság, valamint a kábulatban bekövetkezett halálos baleset. A leggyakoribb az ablakból való kizuhanás vagy kilépés. Sokan azt hiszik, tudnak a vízen járni (holott még úszni sem tudnak), kilépnek, pl. a hajóról vagy a csónakból, s megfulladnak. Mások azt képzelik, puszta kézzel meg tudnak állítani egy autót vagy vonatot. Tévhitükért ők is az életükkel fizetnek... Egyesek azt hiszik, tudnak repülni, s teljes nyugalommal lépnek ki a felhőkarcoló ablakán. Mindez és még sok más (pl. gyilkolási vágy, pszichózisok kialakulása) azután véget vetett az LSD-próféták által festett szép világnak. Nyilvánvaló lett mindenki előtt, hogy nem személyiségjavító vagy tudatkiszélesítő szerről van szó, hanem az egyénre és a társadalomra egyaránt veszélyes, alattomos méregről.

Az LSD-nek egyetlen "kedvező" tulajdonsága van csak. Lelki függőség (a szó klasszikus értelmében, ahogyan azt a többi kábítószernél láttuk) nem alakul ki, csak a tolerancia, de az viszont rendkívül gyorsan. Ez pedig valamiféle önszabályozásra kényszeríti az LSD hívét. Néhány "utazás" után már rendkívül nagy adagok sem váltják ki a hallucinációkat, így a rendszeres LSD-élvezők is kénytelenek hosszabb-rövidebb szüneteket tartani. Ez a kényszerszünet pedig (amely ahhoz szükséges, hogy a tolerancia javuljon, az LSD-hatást ismét élvezni tudják, az erősebb egyéniségeket hozzásegítheti, hogy aránylag könnyen felhagyhassanak káros, önpusztító szenvedélyükkel. Ezzel szemben az LSD-t naponta nagy adagban szedő toxikomán, aki már nem is az élvezetet keresi, hanem csak konokul mérgezi magát, már súlyos pszichopata.

Sokszor elmondtuk, hogy a kábítószerek többsége nem megy át semmiféle minőségellenőrzésen. Ez a helyzet az LSD esetében is. Erről még azt is tudnunk kell, hogy viszonylag könnyen lehet előállítani, de az áru legtöbbször szennyezett. Ugyanis az anyag nedvesség és hő hatására könnyen bomlik. Ezek a bomlástermékek nem változtatják meg az LSD tulajdonságait. Egy valamit azonban igen, a színét. Minél több az áruban a bomlástermék, annál színesebb. A tapasztalt narkós az ilyen anyagról már nem hiszi el, hogy igazi LSD-t akarnak neki eladni. Ezért a zugkereskedők, akik pontosan tudják, hogy egy új árut mindig könnyebb eladni, mint a régit, a különböző színű anyagokat a feketepiacon "új" áruként adják el, természetesen más néven (pl. Acid vagy Microdot).

DMT, STP

Az LSD iránti igényt kihasználva a lelkiismeretlen kábítószer-kereskedők egyre újabb "agytágító", hallucinogén szereket dobtak a piacra. Ezek úgy kerültek az utcára, hogy vagy a tudományos célra előállított kísérleti anyagokat "koppintották le", vagy lelkiismeretlen vegyészek tudatosan állítottak elő a nagy üzlet reményében hallucinációkat keltő kémiai anyagokat. Ilyen pl. az STP, amelyiknek "zseniális" felfedezőjét azóta is buzgón keresi a rendőrség…

Az új szerek közé tartozik a szervezet építőköveit alkotó fehérjékhez nagyon hasonló szerkezetű anyag, a dimetiltriptamin, rövidítve, DMT. Hatása jellegzetes LSD-hatás, de csak rövid ideig tart. Az igen erős, színes víziók, hallucinációk a szer injekcióban történő beadása után már nagyon hamar jelentkeznek. Ezeket a tüneteket erős lelki reakció kíséri. Az időtartam mellett azonban más, sokkal nagyobb különbség is van, a vérnyomást sokkal erősebben süllyeszti, és nagyfokú mozgászavart, mozgáskényszert is kivált. A DMT hatása alatt álló ember mozgása olyan, mintha nem is egy, hanem egyszerre két, súlyos mozgászavarral járó idegbetegségben szenvedne…

Erről persze hallgat a reklám. A "derék" kábítószer kereskedők (igen diszkréten) csak azt emelik ki, hogy az új csodaszer hatása csupán néhány óráig tart így egy kis varázslatot bárki könnyűszerrel beiktathat napi programjába. Hiszen nem kell fél, olykor egész napokat is eltölteni akár egy beatnik-közösségben, akár egy elmeorvos "gyámsága" alatt, mint az LSD-utazás után.

A legújabb találmány, az STP, a természetben nem ismert anyag, a dimetoxi-metil-amfetamin. Ezért eredeti rövidítése DOM volt. Kémiai szerkezetét tekintve inkább a szekalin-hoz hasonlít. Az STP a "Scientifically Treated Petroleum" (szakavatottan kezelt petróleum) gúnynév kezdőbetűiből született. A szer hatása kisebb adagban inkább a meszkalin-éhoz hasonló, de nagy adagban egyértelműen LSD-hatást mutat. Annyi az eltérés. hogy hatása jóval meghaladja időben az LSD-hatás idő tartamát, ez az idő akár 24-48 óra is lehet…

Végül néhány szót a hallucinogének és a szexualitás egymáshoz való viszonyáról. Ellentétben a szenzációs riportokkal, a szexualitás és az erotika csak alárendelt szerepet játszik ezeknek a drogoknak az élvezetében is. A valóság helyét itt is az elképzelések, az álmok foglalják el.

Amerikai pszichiátereknek egyébként az a véleményük a már említett Leary-ról, az első számú prófétáról, hogy a túlságosan sok "elmélyülés", no meg a túl sok LSD-fogyasztás megárthatott neki, mert viselkedésében már észlelhetők bizonyos személyiségváltozásra utaló tünetek (ezeket a véleményeket jó néhány évvel ezelőtt írták). Ez megfigyelhető volt egyes kijelentéseiben, de egész emberi magatartásában is. Így írt Leary önmagáról: "Túlságosan sikeres a működésem. Már most történelmi figura vagyok. Úgy érzem magam, mintha V. György király képe lennék a falon." Timothy Leary különben már az LSD-t is korszerűtlennek tartotta. Szerinte a jövő nem a kábítószereké, hanem az elektromos agystimulátor-é. Egy-két évtized kell még csak, és az ember a fejére szerelt készüléken megnyom egy gombot, és máris a "hetedik mennyországban" találja magát...

Önkéntelenül ide kívánkozik az a történelmi tény, hogy ezt a kérdést mindenféle elektromos készülék alkalmazása nélkül, 1888-ban, a szudáni függetlenségi háború vezére, Mahdi egy nádszállal már megoldotta…

Nagy csaták után néhány, hasisbódulatban levő fanatikus hívét elásta, nem túl mélyen a földbe, s hogy levegőt kapjanak, egy nádszálat tett a szájukba. Ide vezette azután a kétkedőket, akik saját fülükkel hallhatták, amint "elesett" társaik beszámolnak nekik a "hetedik mennyországról", ahová bátorságuk jutalmául bejutottak…

A gondos Mahdinak azután nem volt más dolga, minthogy ugyancsak gondosan kihúzgálja a nádszálakat, a halottak ugyanis nem beszélnek…

A CIA is kiemelt figyelemmel tekintett az LSD-re. Kulcs szerepet kapott ez a szer, a titkos "agymosási" (átprogramozási) kísérleteikben. (Pszichés betegeket olyan klinikára utaltak a beépített orvosok, ahol a beteg tudtán, és beleegyezésén kívül folytak a kísérletek. Ill. prostituáltakat kényszeríttetek arra, hogy a "kuncsafttal" titokban LSD-t itassanak, amint a szobába lépett. Ezután a prosti rögtön távozott, és a CIA pszichiáterei vizsgálták a férfin, a szer által kiváltott hatásokat /szintén annak tudtán, és beleegyezésén kívül…/. A programot akkor állították le, amikor megtudták, hogy a Szovjetunióban is "hegyekben áll" az LSD. Így nem lehetnek elsők az LSD bevetésével. Az is szerepelt a tervek között, hogy az ellenséges katonákat LSD segítségével teszik harcképtelenné… A titkos kísérletek kiszivárogtak, és óriási botrány lett belőle…)